A 19. századtól egészen a két világháború közötti időszakig augusztus 20-án, Szent István ünnepén tartották Dorogon a falusiak a hagyományos bányász búcsút. A szénmedence dolgozói ezen a napon nem dolgoztak, népünnepélyt tartottak. Az esemény egyházi szertartásokkal kezdődött a bányatemplomban, majd délután táncmulatsággal és vásárral zárult.

Egy közelmúltban történt tragédia megrázta a bányász közösséget, 1950. december 30-án éjszaka 81 bányász hunyt el a tatabányai XII-es aknában sújtólégrobbanás következtében. A törvénybe iktatott ünnepély a szakma megbecsülését és a közhangulat javítását is szolgálta. Az 50-es években a szén az ipar nélkülözhetetlen alapanyaga volt, így politikai érdek is fűződött a munkás réteg elégedettségének eléréséhez. A dolgozók motiválására kitüntetéseket, jutalmakat osztottak ki a bányász ünnepen. Bevezették a díszegyenruhát, a teljesítménybért, ezenkívül pedig versenyekkel ösztönözték a dolgozókat a minél hatékonyabb munkára.

[1] Az első országos Bányásznapról a következőket írja a Dunántúli Napló: „Szeptember másodikát, az első bányásznapot az egész ország bányászai megünnepelték. Nagy jelentőségű ünnep volt ez. Azokra a bányász vértanukra emlékeztünk, akiket 1919-ben Tatabányán és 1937-ben a Pécs-szabolcsi csertetőn agyonlőttek, a Horthy-rendszer aljas csendőrei csak ezért, mert nagyobb kenyereit és jobb bánásmódot követeltek. Pártunk és Rákosi elvtárs szerető gondoskodása nyomán, szeptember első vasárnapja a bányászok napja lett.” Dunántúli Napló 1951, 8 évf. 207. szám 3.

Dorog, 1951. szeptember 2. Vas Zoltán, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja ünnepi beszédet mond a bányásznapi központi ünnepségen Dorogon a József Attila Művelődési Ház előtt.

Magyar Fotó: Munk Tamás

forrás: MTVA Archívum