Rauscher György festőművész Dorogon született, már kisgyerek korában Komáromba került, ahol 16 évesen sikert arat a megyei főispán portréjának megfestésével. Bécsben, majd Budapesten tanul, később Olaszországban, Párizsban. Berlinben él és alkot. Az új tárgyiasság stílus irányzatából kinövő egyéni látásmódjával ábrázolta többek Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot, Szabó Lőrincet, Szomory Dezsőt, Zsolt Bélát a magyar irodalom élvonalából, vagy a fiatal Lilian Harvay és Marlene Dietrich német, illetve Honthy Hanna magyar színésznőket.

„A szépség és az elegancia festője” (Számadó Emese) fájdalmasan fiatalon, 28 éves korában hunyt el. Bár alkotói pályája rövidre volt szabva, mégis gazdag, a modern magyar piktúra egyik kiemelkedő életművét hagyta hátra.

A Dorogon született művész emlékét a város igyekszik méltó módon őrizni. 2002-ben – születésének 100. évfordulóján dr. Zsembery Dezső szerkesztésében egy emlékkönyv jelent meg: Rauscher György festőművész 1902-2002 (Dorogi Füzetek 26.) Láthatók voltak művei a Dorogi Galériában 1994-ben, 2000-ben, 2012-ben. 2002-ben a város megalapította a Rauscher György-díjat, amely a város legnagyobb művészeti díja.

Komárom hasonlóan nagy gonddal ápolja hajdani nagy művésze emlékét. A Klapka György Múzeum őrzi a ma fellelhető Rauscher-képek felét. Ezek publikációja is ismert: Számadó Emese: A Klapka György Múzeum Képzőművészeti Gyűjteménye. Jelentős kiállításokkal is tisztelgett Komárom a Duna mindkét partján nagy művésze előtt: 1996, 2000.

Dr. Zsembery Dezső (1928-2022) sikeres orvosi, orvosigazgatói pályafutása mellett kiemelkedő szerepet játszott Dorog és környéke orvoslástörténete feltárásában, bemutatásában. Két kötetre kiterjedő művében bemutatta, minek és kiknek volt köszönhető, hogy egy viszonylagosan kis település is önálló kórházzal és rendelőintézettel, gyógyszertárral rendelkezhetett. Képzőművészeti érdeklődése folytán szorgalmasan kutatta és mutatta be a helyi mesterek munkásságát. Ugyanakkor fáradhatatlan gyűjtője volt elsősorban a régió képzőművészeti alkotásainak, ezzel is támogatva a térség, a megye művészeti életét.

Dr. Zsembery Dezső munkássága jó példája a személyiség kiteljesedésének, az érdeklődés sokirányúságának. Ugyanakkor példa arra is, mit jelent a lokális értékteremtés, a helyi értékek iránti elköteleződés. Helytörténeti munkái, gyűjteménye, kezdeményezései maradandó alkotásai Dorog és a régió kultúrtörténetének.

Dr. Till József orvosi hivatása mellett igen produktív és színvonalas tudományos és művészi teljesítménnyel is kitűnt. Kiemelkedő volt grafikai tevékenysége: számtalan rajz- és akvarellsorozatban örökítette meg tájélményeit, érdeklődésének témaköreit. Jelentős Rómáról és az esztergomi Bazilikáról készült sorozata. Különösen nagyszabású volt a halbiológia területén kifejtett maradandó munkássága, amelyről számos publikációja és rendszertana is tanúskodik. Rendkívül egyediek halábrázolásai: Magyarország halai (2003). Lírai versei is megjelentek egy dorogi antológiában (2009).

Dr. Till József képsorozatain rendkívüli látványhűséggel örökítette meg mindenkori témaköreit, így munkássága komoly dokumentatív erővel bír. Halbiológiai munkássága a szakma csúcsát képviseli. Halábrázolásai rendkívül keresettek. Halai szinte élnek a képeken, még a pikkelyszámok is megegyeznek, hiszen saját akváriumában tanulmányozta a távoli vidékekről hírneve folytán csak neki hozott példányokat.

Az 1914-ben Dorogi Atlétikai és Futball Club néven alapított csapat, mely többször is névváltoztatásokon esett át (Dorogi Atlétikai Club, Dorogi Tárna, Dorogi Bányász SC) 23 évet töltött az élvonalban 1945 és 1977 között. Ezalatt ötször érdemelte ki a „Vidék Legjobbja” címet. Legjobb eredménye az NB I-ben a 4. helyezés volt 1963-ban. 1962-ben húsvéti tornát nyertek Antwerpenben. Még ebben az évben a nyári Intertotó Kupa küzdelmeiben II. helyezést érnek el csoportjukban. Legnevesebb játékosa Buzánszky Jenő volt, aki 49-szer szerepelt az olimpia (1952) megnyerése után „Aranycsapat”-nak nevezett válogatottban, Európa Kupa-győztes (1953), VB-ezüstérmes. Ilku István 10-szer szerepelt a válogatottban, jóval többször volt tartalék. Monostori Tivadar 9-szer játszott a válogatottban, két VB-n volt jelen.

A Dorogi FC ma is létező klub, mely jelenleg az NB II-ben szerepel. Őrzi hagyományait, ma is jelentős nevelő egyesület. Története során 32 olyan játékos volt a klubnál játékosként, edzőként, akik játszottak a válogatottban is.

Az első osztályban szereplő csapat 18-szor szerepelt a Népstadionban is a kor kedvelt kettős rangadóin a fővárosi csapatok ellen. Nemzetközi sikereket is elért a Dorogi Bányász: belgiumi húsvéti torna, Intertotó Kupa, veretlenül lebonyolított ázsiai túra. Az akkor még Európa élvonalában szereplő magyar válogatottnak is volt többször edzőpartnere a mindig stílusosan játszó Dorogi Bányász.

A Dorogi Bányász legnagyobb nemzetközi győzelme az 1962-es belgiumi húsvéti torna megnyerése volt. A négyes torna döntőbe jutásáért a bécsi Vienna csapatát győzték le Monostori Tivadar góljával 1:0-ra. A döntőben a négy válogatott labdarúgóval felálló Bayern München csapatán kerekedtek felül Kertes László góljával ugyancsak 1:0-ra. A csapat edzője és a mérkőzés tudósítója Buzánszky Jenő volt.

A csapat legtöbbet emlegetett győzelme az 1963. november 27-én Dorogon a Ferencváros elleni 2:1-es diadal volt. A győzelem következményei tették az eredményt a magyar labdarúgás jeles eseményévé. A Ferencváros vereségével a Győri Vasas ETO nyerte meg a bajnokságot.

A legnagyobb sikerét az 1951-52-es idényben lebonyolított Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmei során érte el a Dorogi Bányász. A 64 között a Győri Vörös Meteor, a 32 között a Vörös Lobogó KELTEX, a 16 között idegenben a Szusza Ferenccel felálló Bp. Dózsa, a 8 között a Ceglédi Lokomotív, a 4 között a Szegedi Honvéd legyőzésével került a csapat döntőbe. A döntőben a Bp. Bástya (MTK) hét válogatott játékossal, köztük a világklasszis Hidegkúti Nándorral várt a csapatra. Az akkori Európa egyik kimagasló csapata nagy küzdelemben, 3:2-re nyerte a döntőt a Dorogi Bányász ellen.

A Zsigmondy család a tudományos és műszaki kreativitás, valamint a magyar kultúra területén egyaránt jelentőset alkotott. A dorogi szénmedence annavölgyi üzemét vezető Zsigmondy Vilmos bányamérnök és családja teljesítményével különleges helyet vívott ki magának a magyar tudomány történetében. Dorog nagy büszkesége Zsigmondy Vilmos, akinek a nevét a város gimnáziuma és egy lakótelep is őrzi. A lakótelepen szobra is áll. Sohasem felejtette el Annavölgyet, Dorogot: sokat tett Hantken Miksával együtt később is a dorogi bányák fejlesztéséért.

A család legidősebb tagja Zsigmondy Vilmos (1821-1888) a selmeci Bányászati Akadémián végzett. Az 1848-49-es szabadságharcban való részvétele miatt Olmütz várbörtönébe zárták. Mivel kincstári szolgálatba nem léphetett, szabadulása után Sándor Móric annavölgyi bányájához szerződött. Gyakorlati feladatainak megoldása mellett folyamatosan foglalkozott geológiai, hidrológiai tudományos problémákkal. Nem véletlenül mintázta részben róla Jókai Mór Berend Iván alakját Fekete gyémántok című regényében. Budapestre kerülve sem szakadt el a dorogi szénmedencétől: sokat tett a vasútvonal megépítéséért. Nemzetközi hírűvé hidrológiai munkássága tette. Harkányban, majd Budapesten a Margitszigeten, aztán a Városligetben végzett fúrást, és fakasztott termál-, illetve gyógyvizeket, megteremtve többek között a később világhírűvé váló Széchenyi Gyógyfürdő alapjait. Tevékenysége elismeréseképpen megkapta a Francia Becsületrend lovagkeresztjét is.

Zsigmondy Vilmos testvére, Zsigmondy Adolf (1816-1880) bécsi orvos, egyetemi tanár az éternarkózis bevezetője a fogászatban.

Adolf fia, Zsigmondy Emil (1861-1885) orvos, az alpinizmus megújítója, aki több 3000 méternél magasabb csúcsot mászott meg elsőként. Emlékét földrajzi nevek őrzik az Alpokban (Zsigmondy-spitze, Zsigmondy-csorba, Zsigmondy-gerinc). Másik fia Zsigmondy Rihárd (1865-1929) ugyancsak egyetemi tanár, vegyész, a kémiai Nobel-díjat kapta meg. Egyetemi tanulmányait Bécsben majd Münchenben végezte. 1889-ben doktorált szerves kémiából. Fontos állomás volt pályáján Jéna, ahol a Schott üveggyárban foglalkozott először a kolloid oldatokkal. Kutatásait később saját laboratóriumában, majd a Göttengeni Egyetem professzoraként is folytatta. Az 1925. évi kémiai Nobel-díjat a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért kapta.

A család másik ágán volt Vilmos unokaöccse Zsigmondy Béla (1848-1916), aki továbbvitte nagybátyja artézi kutak feltárásával foglalkozó cégét, és nemzetközivé bővítette annak tevékenységét. Az alföldi artézi kutak feltárása mellett fúrt a Bécs melletti Schwechatban, Altenburgban, még az olaszországi Ferreraban is. Cége később hidak építésével is foglalkozott. Az ő unokaöccse Zsigmondy Dezső is folytatta a családi hagyományokat a hidrológia területén.

Dorog 1938-ban bekapcsolódott a 34. Eucharisztikus Kongresszus munkájába. Dr. Schmidt Sándor bányaigazgató meghívására május 30-án Dorogra érkezett a Kongresszus delegáltjainak egy része –köztük öt érsek -, és esti szabad téri istentiszteleten hódoltak a dorogi oltáriszentségnek. Ennek a rendezvénynek volt fő látványossága a 40 méter széles 20 méter magas Szénoltár. A Haranghy Jenő által megtervezett, Gáthy Zoltán által megépített, Mátrai Lajos szobrait magába foglaló szénből felhúzott építmény hármas halmot ábrázolt két oldalt imádkozó angyalokkal, középen a koronával, illetve az eucharisztia jelvényével. A nagyszabású ünnepségen 30 000 ember vett részt, 6000 bányász vonult fel. A világ minden tájára tudósítottak az eseményről. a Magyar Rádió helyszíni közvetítésben számolt be róla. A Szénoltár a II. világháborúban megsérült, majd az 50-es években közömbösséggel kísérve megsemmisült. Ma már csak makett, illetve a régi fotók idézik emlékét. 2018-tól mégis jelképévé kezd válni annak a programsorozatnak, amellyel Dorog – hagyományaihoz ragaszkodva – újfent bekapcsolódik a 2020-ban ismét Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeibe.

A Dorogi Szénbányáknál üzemi gyűjtemény létrehozását a helyi szervezet Történeti Bizottsága javasolta 1972-be. A gyűjtemény elhelyezésére egy négy lakásos bányász kolóniai lakóházat újítottal fel. A Bányász Emlékház megnyitására 1983-ban a XXXIII bányásznap került sor.

A ház három helységében tárókban elhelyezve gazdag képanyaggal kisérve írásos és tárgyi emlékek, régi szerszámok, bányászlámpák, bányamérés- szellőztetés- biztosítás- bányamentés eszközei, bányagépek makettjei találhatók.

A világ minden tájáról származó ásványgyűjteményben is lehet gyönyörködni.

Az udvaron van elhelyezve többek között az az F-típusú vágathajó gép. Az emlékház egyik oldala az „Alkotó bányász műszakiak emlékfala” ahol a kiváló alkotásokat bemutató márványtáblák találhatók.

A dorogi bányaalagút rendszer első szakaszának a Riemann-altáró 2,5 km-es kihajtása 1915-ben kezdődött és két évig tartott a csolnoki Auguszta-aknától északra fekvő Reimann-aknáig. Az összelyukasztás 1917-ben történt, s az azt követő évben már itt szállították ki az első csille szenet. az alagút szakasz tovább építésével egy időben Annavölgyről is elindult a Pálinkaházi táró kihajtása. Az ellenvágatok 1924 augusztus 19-én 3 óra 30 perckor találkoztak. Az akna és az altáró összenyitására 1918-ban került sor, április 2-án már az első csille szén is elhagyta a bányát. A folyamatos fejlesztések, bővítések után több mint 36 km hosszú alagútrendszer alakult ki, melynek 1921.ben villamosított vonala összesen 11 bányaüzemet (aknát) kötött össze.

A Dorogi bányaalagút kiépítésével a dorogi Reimann-altáró összeköttetésbe került az annavölgyi Pálinkaházi altáróval, a csolnoki Borokási aknákkal, a Tokodi-altáróval, a csolnoki VI-os aknával, melyek így további felszíni csatlakozásokat biztosítottak a rendszernek.

A több mint hét vétiezedes üzeme alatt a Dorogi bányaalagútrednszer bejáratain át bányászok ezrei szálltak le a mélybe veszélyes munkájukat végezni, s azon át az oly fontos szénből több millió tonna került a felszínre.

A Dorogi Erkel Ferenc Zeneiskolában a művészeti oktató-nevelő munka története nyolc évtizedre nyúlik vissza. A II. világháború előtti években az Esztergomi Zeneiskola tagozataként működött, nehéz körülmények között indult el a zenei képzés a helyi bányaelemi iskolában, majd magánlakásokban is. 1953-ban alakult meg hivatalosan is a zeneiskola Dorogon. Első igazgatója Gáldi Ferenc volt. A bányászhagyományokra való tekintettel kezdetben a fúvós hangszerek oktatása volt előtérben, a fúvószenekari utánpótlás volt a cél. Majd folyamatosan bővült a kínálat a vonós hangszerekkel, zongorával, ütős hangszerekkel. Kapcsolatot teremtettek a fővárosi Operaházzal, bérletes koncertsorozatokat szerveztek. Dudás Ferenc több évtizedes vezetése alatt megerősödött az intézmény szakmai oktató-nevelő munkája, a diákok és zenepedagógusok aktívan bekapcsolódtak a város művészeti-kulturális életébe.

Dorog vonzáskörzetében több tagiskola is alakult: Csolnokon, Sárisápon, Tokodon és Nyergesújfalun. Gréts Katalin 1992 a zeneiskola vezetője. Keze alatt az iskola munkája tovább épült és fejlődött. 2007-ben a Komárom-Esztergom Megyéért Díjjal tüntették ki. Az intézmény fennállásának 50. évfordulóján kiemelkedő munkájáért Pro Urbe díjjal tüntette ki Dorog Város Önkormányzata. A vezetői elismerések mellett az intézmény is komoly elismerésekben részesült. 2014-ben a megyei önkormányzat Komárom-Esztergom Megyéért szakmai díjjal tüntette ki az iskolát.

1990-ben indult Kovács Lajos szerkesztésében Dorog Város Barátai egyesület kiadásában a sorozat, amely először egy kéziratban lévő városi monográfia kiadására vállalkozott. A későbbiekben rendkívül sok témakörben, széles műfaji tárházzal, alapos helytörténeti mélyfúrásokkal jelentkezett folyamatosan, és megjelenik évről évre több kötettel. Egyre több belső sorozat került a Dorogi füzetekbe.

Az első volt a „Dorogi értékek nyomában”, amely a Zrínyi iskola diákkutatóinak helytörténeti tanulmányait tartalmazza. Jött aztán a bordó kötetes irodalmi sorozat Doroghoz kötődő szépirodalom, memoárok, esszék, gyűjteménye. A legnagyobb terjedelművé vált a „Dorog és a tudományok”, amely gazdagon és elmélyülten mutatja be a kistelepülés tudományos értékeit.

A sorozat valóban füzetek kiadásával kezdődött, ma már azonban inkább több száz oldalas könyvekről van szó.

Dorog identitásának a része a zenei kultúra, a kórusművészet, amely egyaránt fakad a bányász- és vallási hagyományokból, valamint a német nemzetiségi tradíciókból. Így folyamatosan ihlető forrása lett vallási kórusművek születésének a település.

Három olyan vallási ihletettségű kórusművet tartanak számon Dorogon, melyek a helyi kultúrtörténet kiemelkedő darabjai.

Bánáti Buchner Antal (1882-1950) a hazai egyházi zene történetének kiemelkedő alakja, zeneszerző, zeneiskola alapító. Az esztergomi Főszékesegyháznak és a dorogi Bányászzenekarnak is karnagya volt, két kórusművet is komponált a bányásztelepülés számára. Mindkettő a művészetkedvelő és nagyvonalú mecénás dr. Schmidt Sándor bányaigazgató felkérésére született. Az egyik egy közösségi felkérés volt: a bányalelkészség otthonául épített Szent Borbála templom 1931-es avatására készült a „Bányász mise” című műve. A másik személyes felkérésre született Bánát Buchner-művet, a „Dorogi misét” Schmidt Sándor leányainak esküvőjén mutatták be.

Salamon Imre (1882-1951) kántortanító, kultúraszervező, 1935-től iskolaigazgató volt Dorogon. Munkássága zeneszerzőként is jelentős. Több egyházi témájú műve közül kiemelkedik helytörténeti jelentőségével az 1940-ben komponált Bánáti Buchnerével megegyező című „Dorogi miséje”.

A dorogi kórusművészet nagyszerű hagyományaira építve, az 1938-as 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyszabású dorogi rendezvényére emlékezve, valamint a Budapesten megrendezett 52. Kongresszus tiszteletére új kórusmű komponálására kérte fel Dorog polgármestere Sáry László zeneszerzőt. A Kiváló és Érdemes művész „Cantata Dorogiensis de Eucharistia” című kórusműve tervezett bemutatója a Kongresszus dorogi rendezvényén volt a Szent Efrém kórus közreműködésével.

A Doroghoz kötődő új kórusmű azt a helyi művészeti hagyományt kívánja megidézni, amit 1938-ban a dorogi „Szénoltár” jelentett, és ami 2019-ben bekerült a megyei értéktárba is.

A Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekara 130. éve megszakítás nélkül tevékenykedik, talán az ország egyik legrégebbi bányász zenekara. 1995-ben való egyesületté alakulása óta nem csak a bányász hagyományok, ének, zene, kultúra ápolását, hanem a német nemzetiségi hagyományainak ápolását is célul tűzte ki. 1993-tól határon túli szerepléseivel építi a hidat a haza és a Magyarországot elhagyni kényszerülő honfitársaink között. Kevés olyan szeglete van Európának, ahol nem járt a zenekar – áll a javaslatban.

A zenekar 1889-ben alakult Annavölgyön. Régen és ma is kiemelkedő szerepet vállaltak és vállalnak a város közösségi életében, a bányásznapi és egyéb rendezvények elképzelhetetlenek a közreműködésük nélkül. Mindig kiemelkedő karmesterek irányítása alatt működtek, ma Hoós Sándor vezeti a zenekart. Repertoárjuk változatos. Kezdetben indulók, keringők, magyar szerzők művei, komolyzenei nyitányok voltak műsoron, napjainkban több filmzenét és könnyűzenei átiratot is játszanak, nagy sikerrel. Az utóbbi években több külföldi zenekarral együtt adtak közös hangversenyt.

Dr. Schmidt Sándor 1882. március 12-én született Felsőbányán. 1904-ben szerzett bányamérnöki oklevelet Selmecbányán a Selmeci Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskolán. Egy év Erdélyi, Zsil-völgyi petrozsényi munka után 1905-ben került Dorogra, hat évig az Auguszta akna igazgatója. 1911-től 28 éven át volt a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvény Társulat dorogi bányaigazgatója. Vezetése alatt az 1915-ben benyújtott, a dorogi szénbányászat fejlesztésére vonatkozó terve szerint a Reimann akna és altáró, a bányaalgút rendszer kiépítésével Dorogot tette a szénmedence központjává. a cél kettős volt, a termelési koncentráció és a karsztvíz elleni újszerű védekezés. Kialakult a koncentrált szén, meddő és személyszállítás, üzembe helyeztek függő kötélpályát a dunai szállításhoz, a bányákban korszerű frontfejtéses fejtésmódot alkalmaztak. Kiemelkedő eredményeket ért el a karsztvíz veszély okainak kutatásában, és az ellene való védekezés módjainak kialakításában. A dorogi bányászkodás létét adta a Schmidt féle cementálási eljárás sikeres bevezetése. Bevezette az iszaptömedékelést, melyhez létrehozta a Sátorkőpusztai homokbányát, és a bányákat elérő homokvasutat. Rendszeressé vált az elfulladt aknák rekonstrukciója.

Feladatának tekintette a munkásság, a tiszti- és mérnöki állományról való gondoskodást. 1916-ban egyszerre kezdték meg a Tisztviselőtelep és az Újkolónia építését, felépült a legtöbb mai közintézmény – városháza, bányakaszinó, két iskola, óvodák, bányafürdő, két templom, művelődési ház, kórház, sportpálya, uszoda, bányaszékház, Balatonfenyvesi üdülő.

Feltalálta és a gyakorlatban is alkalmazza a vágathajtásnál a művájárt, az első hazai vágathajtó gépet. Újszerű kezdeményezése, hogy egy 1932-ben született határozattal – amit a hűségjutalom elődének tekinthetünk – a 30 év szolgálat után a dolgozók 5000 pengőt vagy családi házat kaptak.

1938-ban Budapestre került, ahol a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvény Társulat vezérigazgató- helyettese 1944-ig, majd vezérigazgatója. A felszabadulás után szakértőként vett részt a Gellért-hegyi földalatti víztározó építésénél. 1953-ban az ÁVH letartóztatta népellenes szervezkedés koholt vádjával. Két hónap múlva belehalt a kínzásokba.

A magyar szabadalom alapján létrehozott és továbbfejlesztett szeletekben jövesztő F gépek a bányavágatok kihajtásának – szénben, kőzetben – komplex gépesítését oldották meg.

A gép jövesztő szerszáma két , tompaszög alatt kiképzett tengelyen, egymáshoz képest ellentétes irányban forgó tárcsákból áll. Palástfelületén a kőzetviszonyoknak megfelelő kések voltak felszerelve. A jövesztett terméket harácsoló karok terelik az ekéről a gépbe épített kihordóláncos vonszolóra.

A fejtő-rakodó gép hernyótalpon mozog, a lánctalpak egymástól függetlenül működtethetők. A villamos berendezések és a motorok sújtólég biztos kivitelűek, csepegő víz és szálló por ellen védettek, távkapcsolással működtethetők.

Az első kísérletek a Dorogi Szénbányák Tokod-Altárói bányaüzemében kezdődtek 1949-ben az F-1 típusú kézi réselő szerszámmal. Gyártották az F-2, F-3, F-4, F-5 F-6 korszerűsített típusokat, ill. az Országos Bányagépgyár bevonásával további típusokat.

Gáthy Zoltán (1894-1972) 1923-tól a Salgó Rt. dorogi bányaüzemeinek építésze Dorogra és környékére közel kétszáz épületet tervezett, köztük több fontos középületet: községházát Dorogra, Tokodra, templomot Dorogra, Lábatlanra, Auguszta-aknára (Csolnok, Rákóczi-telep), munkásotthont Dágra, Leányvárra, székházat Esztergomba (Kolping iskola), családi házakat, munkáslakásokat, emlékműveket, mindezt az ipari létesítmények tervezése mellett. Gáthy egyik alkotója volt az Eucharisztikus Kongresszusra emelt Szénoltárnak is.

Haranghy Jenő dr. Schmidt Sándornak a Salgó Rt. bányaigazgatójának a felkérésére készítette el a Munkásotthon színháztermének nagyszabású szekkó sorozatát, mely tulajdonképpen két sorozat. „A szén keletkezése” címmel látható 6 nagyméretű falkép az egyik oldalon, a másikon „A bányászok munkája” címmel ugyancsak 6 kép látható. A munkával 1935-ben el is készült. Még ebben az évben kiállította a sorozat karton terveit a Műcsarnok „Téli Tárlatán”, ahol bronzéremmel jutalmazták alkotásait. Ugyancsak ebben az évben készült el üvegablak terveivel a Szent József Plébániatemplom számára. Ezek kivitelezésére 1936-ban került sor.

Gáthy Zoltán nevét Dorogon ma könyvtár, utca és lakótelep őrzi. Épületei az egész környék díszei ma is. Dr. Schmidt Sándor bőkezű mecenatúrája mellett elsősorban neki köszönhető, hogy kiváló képzőművészek dolgoztak az 1930-as években Dorogon, nagyszerű alkotásokat létrehozva: Haranghy Jenő, Mátrai Lajos, Jeges Ernő. Gáthy emlékiratai egyik legnagyszerűbb forrását jelentik Dorog kultúrtörténetének.

Haranghy Jenőt korának egyik legsokoldalúbb, legnagyobb tehetségű művészének tartja a művészettörténet. Amikor 2011-ben az ő két nagy művével Dorog is bekapcsolódott az UNESCO által kezdeményezett Kulturális Örökség Napjai országos programba, még a fővárosból is jöttek érdeklődők megtekinteni Haranghy műveit. A művész két nagyszabású sorozata nagyon erősen beágyazódik a helyi értékvilágba egyházi és világi szempontból egyaránt. Haranghy nagyszerű művei kulturális értelemben a település két legfontosabb épületét töltik meg – Ady szavaival – „az ember szépbe szőtt hitével”.

Sátorkői (Palatinusz) tavon a talajvízszint alatt levő homokkészletet hagyományos berendezéseikkel (baggerekkel, iszapszivattyúkkal) nem tudták partra emelni, és a vízszint süllyesztése is csak minimális sikerrel járt. A problémáját végül dr. Lévárdi Ferenc bányamérnöknek, a vállalat akkori igazgatójának találmánya oldotta meg az 1950-es években. Az általa konstruált hidropneumatikus berendezés termelőcsövei — a mammutozás elvét hasznosítva — minden mozgó szerkezeti elem nélkül, automatikusan végzik a homok jövesztését és a felszínre emelését.
A víz alatti homoktermelés megoldásával növekvő szénigények kielégítéséhez rendelkezésre állt a szükséges tömedék anyag.

A mamut szivattyú tulajdonképpen egy függőlegesen vízbe süllyesztett vascső, amelybe alul a csővégen sűrített levegőt vezetnek be és ez a levegő természetesen felfelé emelkedve a csőben magával viszi a vizet és a vízfelszín felett elhelyezett csőrendszerben továbbítva azt a kívánt helyre.

A berendezés „lelke” az ún. termelőfej. A termelőfej részei: középen ø 150-300 mm-es felszálló cső. Ezen csőre kettős falú víz és sűrített levegőkamra van kialakítva. A vízkamrába magasnyomással vizet juttatunk és a fúvókákon keresztül ezen vízsugarak végzik a kitermelendő anyag lazítását, a termelő fej körüli zagyképzést. A levegőkamrába sűrített levegőt vezetünk az úszótesten elhelyezett légsűrítőtől. A felszálló cső végét hosszirányban körbe perforálták. Ezen keresztül jut be a sűrített levegő a felszálló csőbe és a vízcsőben fajsúly különbözetet hoz létre, melynek hatásaként a csőben felfelé irányuló áramlás jön létre.

A Tanú (mai helyesírással) című folyóirat Németh László vállalkozása volt, amelyet nemcsak szerkesztett, de első dolgozatától az utolsóig valamennyi cikkét maga Németh László írta. 1932. szeptember 23-án jött ki az első száma és 1937 elején jelent meg az utolsó. Összesen 17 szám került az olvasók kezébe. A Nyugattal való szakítás után kerül az író apósa birtokára, a Dorog melletti Sátorkőpusztára, és ahogy a birtok is, ott íródó egyszemélyes folyóirata is menekülés és újjászületés – Monostori Imre kifejezései – lesz Németh László számára a korabeli magyar szellemi életben. A folyóirat címaláírásában a „kritikai” jelzőt viseli, de itt a jelzőt jóval szélesebb értelemben kell érteni az irodalomkritika műfajához képest. Bemutatja a korabeli kortárs világ- és magyar irodalmat, írókat, de rendszeresen reflektál filozófiai, társadalmi kérdésekre, teljesítményekre is. Programadó cikkében így fogalmaz: „E folyóirat nem dióhéjműveltség tudatlanok számára; a szellemi élet klorofilja inkább, melyen az ismeret problémává válik s a probléma magatartássá válik” (Tanú 1. 1. old). Ehhez a gondolathoz végig hű marad.

A Nemzeti Kőbányászati Emlékhelyet az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) kezdeményezésére a Baumit Kft. építette számos magyar bányavállalat kőadományának felhasználásával 2015-ben, a 110 éves dorogi mészkőbányászat jubileumi évében.

A dorogi mészkőbánya tulajdonosa, a Baumit Kft. a város önkormányzatával együttműködve pályázatot írt ki egy kőbányászati emlékmű tervezésére, amelynek első helyezettje Maurer-Klimes Attila terve volt. Ez az alkotás lett a központi eleme az emlékhelynek, amely mindenki által látogatható helyen, a Baumit bányája és központja előtti területen épült meg. Az alkotás a tájba, mint keretbe helyezve jelképesen mutatja be a kőbányászat alapját, a kőfejtést, a kövek szétválasztását, megmunkálását. A mű három részre tagolható, egy óriási ék középen, mely jobbra és balra a kőtömböket széthasítja. A baloldalon, réztáblán a következő felirat áll: „Tisztelet azoknak, akik a köveket új életre keltik!”

Az emlékműnél elhelyezett kövek az ország kőbányáiból származnak.

Kevés olyan szép fekvésű település van hazánkban, amely nagyméretű panorámaképek megfestésére ihletett a településhez kötődő festőművészek közül többet is. Dorog ezen kivételes települések közül való. Ezek a hatalmas művészi vállalkozást jelentő képek abban a korszakban ábrázolják Dorogot, amikor a településen minden szempontból a legnagyobb fejlődés bontakozott ki: a „német falu a bécsi országútban” ipari központtá változott.

Koszkol Jenő 1929-ben festette a Dorogi Salgó Rt. bányamérnöki karának megrendelésére dr. Schmidt Sándor bányaigazgató bányánál töltött negyedszázados évfordulója tiszteletére két hatalmas méretű panorámaképét. Az egyik az 1905-ös, a másik az 1929-es települést ábrázolja ugyanabból a Kálvária-domb felőli nézőpontból. Koszkol Jenő dorogi születésű festőművész, aki nemzetközi elismerésre is szert tett Hermann Ottó könyveinek illusztrálásával 1900-ban Párizsban. A festmények visszatükrözik azt a változást is, amely az urbanizáció útjára vitte Dorogot, és amely nem kis mértékben a nagy koncepciójú bányaigazgatónak is köszönhető volt.

Gáspár Sándor hagyománnyá téve a sorozatot 1956-ban és 1973-ban megfestette a település látképét Doroghoz kötődése kifejezéseképpen. Az ugyancsak a Kálvária-hegyről ábrázolt tájképek már a nagyüzemi bányászkodás településre gyakorolt hatását mutatják az újabb üzemek és a terebélyesedő lakótelepek vászonra festésével. Gáspár Sándor Annavölgyön és Csolnokon nőtt fel, Már bányamunkásként, majd katonaként is festett sikeres portrékat. A Képzőművészeti Főiskolán Poór Bertalan volt mestere. Dorogi politikai tárgyú szekkói megsemmisültek, de egész pályáján hű maradt a bányász tematikához és Doroghoz. A bányamunkát és annak történetét ábrázoló képsorozata a Soproni Bányászati Múzeumban, valamint a dorogi József Attila Művelődési Házban tekinthető meg.

Helyismereti szempontból felbecsülhetetlen jelentőségű, hogy Koszkol és Gáspár ugyanabból a nézőpontból tekint le a településre. Jól követhető, ahogy a növényi zöldekben és átszűrt fényű hegyekben megbújó kistelepülés nyugati oldalában fokozatosan megjelennek a bányászatot kísérő üzemek füstölgő kéményei, ahogy a település minden irányban terjeszkedik.

Kolonics Péter 2001-ben folytatta a sorozatot eddig egyetlen képével új nézőpontból, a Pilis felől, de a műfaji jegyeket betartva ábrázolja a település teljes látképét.

Kolonics Péter a Pécsi Janus Pannonius Egyetem Tanárképző Karán szerzett földrajz-rajz szakos diplomát. A dorogi Eötvös József Általános Iskolában tanít, a nagy hagyományú városi képzőművész kör vezetője. Festőművészként elsősorban hangulatos tájképeivel teremtett egyéni stílust. Polgármesteri felkérésre készítette el Dorog legújabb panorámaképét 2001-ben.

A sorozatból három kép ma a városháza dísztermének három falát tölti be szinte teljes egészében. Igazán jó hátteret kínál a döntéshozók számára: Dorog teljes panorámáját nyújtja térben és időben egyaránt.

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Dorog (Polgármesteri Hivatal, József Attila Művelődési Ház)

Szent Borbála ereklye Dorogon a Bányász templomban van elhelyezve a Szent Borbála, bányász oltárnál.

A dorogi Szent Borbála templomban – 1931. augusztus 23-án Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás szentelte fel – ekkor helyezték el a templom főoltárában Szent Kelemen római vértanú és Szent Borbála szűz és vértanú ereklyéit. Erdős Mátyás fiatal dorogi születésű papnövendéket – édesapja bányagépfűtő volt – elöljárói kezdeményezésére, Serédi prímás Rómába küldte, magasabb teológiai tanulmányokra. Nyolc évet töltött a Collegium Gemanicum Hungaricumban. Tanulmányait dr. Schmidt Sándor akkori bányaigazgató támogatta. A fiatal pap édesanyját Schmidték csak Vávinak szólították, ami Borbálát jelent.

Erdős Mátyás kérte és hozta magával Rómából az ereklyét Dorogra, a Bányász templomnak. A római igazolás, a hitelességről, 1931. július 14-i dátummal szerepel az okiraton.

1935. október 27-én, Rómában, az Esztergomi Főegyházmegye papjává szentelték, 1937-ben tért haza és kezdte papi szolgálatát különféle beosztásokban. Az értékek jelenlegi őrzője, gondozója Szerencsés Zsolt tb. kanonok, esperes, plébános,.

Az ereklye először a templom szentélyében a főoltárban volt elhelyezve. A templom a II. világháború alatt súlyosan megsérült. 1974-ben, nagyobb felújítás során a főoltár mögötti falfestményt, Kákonyi Asztrik ferences szerzetes festőművész készítette, s így a régi főoltár bányász jelenete leegyszerűsítve, a jobboldali hajóba, a jelenlegi helyére került. Három éve a Szent Borbála oltárt felújították, s ott látható az aranyozott ereklyetartó, a Szent Borbálától származó csontereklyével. Az oltár mellett található az OMBKE Dorogi Helyi Szervezetének 2008-ban felszentelt bányász zászlója.

A dorogi Borbála napi koszorúzás a rendezvények sorában minden évben a „bányászmise” keretében a Szent Borbála oltárnál, a Szent Borbála ereklyénél történik. A mise állandó résztvevője a Dorogi Bányász Zenekar, s már az is hagyomány, hogy záró dallamként a Szent Borbála himnusz hangzik el.

Hantken Miksa Sziléziában Jablunkán született, okleveles bányamérnök, geológus és paleontológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Oklevelét 1846-ban a Selmecbányai Bányászati Akadémián szerezte. 1846–49-ben több bányában bányatisztként ténykedett. 1849–50-ben Bécsben analitikai, kémiai tanulmányokat folytatott. 1852-ben Miesbach Alajos hívta Dorogra, ahol hat évet szolgált, és a környék földtani viszonyait kutatta.

1858-ban Pesten telepedett le, és őslénytani kutatásokat végzett. 1861–67-ben a pesti Kereskedelmi Akadémia tanára, 1866-tól az Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárának őre. 1869-ben megszervezte a Magyar Királyi Földtani Intézetet, amelyet 1870-től, mint igazgató vezetett, 13 éven át. 1882-től haláláig egyetemi tanár a tudomány egyetem paleontológiai tanszéken.

A magyarországi kőszéntelepekről az első gyakorlati szempontból is jelentős összefoglaló ismertetést ő készítette. A paleontológiának – őslénytan – egyik világhírű megalapítója. Tiszteletére a Magyarhoni Földtani Társulat 1963-ban három évenként kiosztásra kerülő Hantken Miksa-emlékérmet alapított. A nemzetközi szövetségek munkásságának elismeréseként több kövületet is elneveztek Hantken Miksáról. Javaslatára fogadták el a földtani térképek színkulcsának egységesítését, újdonságnak számítanak a mikroszkópikus mészkővizsgálatai.

Nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket ért el a Foraminiferák rétegtani szerepének tisztázása terén. Különösen értékesek a nagytermetű Foraminiferák, a Nummulitesek (a név a latin nummulus „pénzérmecske” szóból származik) megfigyelései. A saját példányaiból összeállított gyűjteményeivel díjat nyert a Bécsi Világkiállításon, és nagy sikert ért el a bolognai geológiai világkongresszuson. A Nummulitesek tanulmányozásával új tudományos alapra helyezte a magyarországi eocén barnakőszén-kutatást.

Életútjának elismerése, hogy a dorogi paleocén szénréteg fedőjének jellemző csigakövületét (ami a fúrások során felbukkanásával előre jelezte a barnaszén meglétét), a Cerithiumot Hantkeni-nek, nemzetség nevén Tympanotonus Hantkeninek nevezték el.

A Tympanotonus Hantkeni, a tornyos csiga megtekinthető a dorogi Riemann Bányászattörténeti Miniversumban.

Wech József szalézi szerzetes Dorogon született 1909. október 29-én. 1927-től a szalézi rendben folytatta tanulmányait. 1932-ben tett örök fogadalmat. Torinóban tanult teológiát. 1936-ban szentelték pappá. Kubába került misszionáriusként, ahol – ahogy a szaléziak általában – különösen pedagógusként szerzett magánka rendkívüli megbecsülést. Különösen a szegényebbek körében volt óriási a tisztelet iránta. Sosem engedte megalázni őket, és mindig arra törekedett, hogy segítse őket a tanulásban, a munkában, hogy ki tudjanak törni a szegénységből.

„Az egyházmegye villámhárítója volt” – írta róla püspöke. Születésének centenáriumán szülőházán emléktáblát avattak Dorogon, a Kubai Köztársaság nagykövetének jelenlétében. Santa Claraból indult Wech József boldoggá avatási kezdeményezése.