Technika Háza

szerző: Gábor Kitti

1956. április 4-én avatták fel a Technika Házát Dorogon az egykori Felszabadulás úton (mai Bécsi út). Az intézmény létrejötte országos szinten is egyedülállónak számított. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy az átadó ünnepségről több, fényképekkel illusztrált oldalban számolt be a Bányászati Lapok folyóirata[1].

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Dorogi Csoportjának klubhelyisége az egyesület szakmai munkájának elősegítése mellett kulturált szórakozást is biztosított a mérnökök számára. Az intézmény többek között szakestélyeknek, rendezvényeknek, konferenciáknak adott helyet. A megnyitó ünnepségen a következő hangzott el: „Legyen a Technika Háza a fejlett technika, a kulturált dorogi bányászat szellemi irányítója, istápolója a közösségi szellemnek, a kortársi megbecsülésnek és szülőháza minél több megvalósítandó, technikailag korszerű ötletnek.”[2]

A Technika Háza épületét egy helyi vendéglős, Perl János építette a két világháború között, étteremként üzemeltetette. Az 1947-es kitelepítés következtében a tulajdonosnak el kellett hagynia az országot. A vendéglő ugyan rövid időre gazdát cserélt, azonban később államosították, és a Magyar-Szovjet Baráti Társaság által szervezett programoknak adott teret. Az 1950-es években az épület felújításra szorult, a munkálatokat a bányavállalat finanszírozta.[3] Kialakításra került egy előadó -és színházterem, büfé, olvasó -és játékszoba, iroda, gondnoki lakás, vizes blokk, az udvaron egy kuglipálya.

1972 szeptemberében adták át az új helyiségekkel kiegészített Technika Házát, a munkálatok eredményeképpen egy korszerű könyvtárszobával és tanfolyamok lebonyolítására alkalmas terekkel bővült az épület. Az intézmény több mint harminc évig működött, a Technika Háza 1988-ban a Hősök tere városrendezési terveinek áldozata lett az egykori postakocsi állomásként szolgáló, műemléki jelentőséggel bíró épülettel együtt. Az újonnan épített társasházban biztosítottak volna egy helyiséget a bányavállalat számára, azonban a bérlés költségeinek finanszírozását nem tudták vállalni.

    [1] Ünnepélyesen felavatták Dorogon a „Technika Házát” In.: Bányászati Lapok 1956. 5. sz. 317-318. old.

    [2] Kmety István: Felavatták az átalakított „Technika Házát” Dorogon. In.: Bányászati és Kohászati Lapok — BÁNYÁSZAT 106. évfolyam 1973. 3. sz. 210. old.

    [3] Fenyvesi Károly: Nívós műszaki fellegvár volt a korábbi népszerű vendéglő. Éjfélkor mindig felcsendült a bányászhimnusz hazánk első Technika Házában. In.: 24Óra 2018.07.10. 29. évf. 158. sz. 5.o.

    X