Kiállítás – Kata világa

Hainrichffy Kata kiállításmegnyitó

Amikor ezt a szöveget írtam, egy karácsonyfa alatt üldögéltem. A kandallóban tűz lobogott és kinn hullott a hó, hatalmas halmokat emelve. Visszajöttek gyermekkorom karácsonyai és Reich Károly, Szecskó Tamás rajzaival illusztrált mesés könyvek képei…
Szeretem a meséket!
Szeretem a történeteket, szeretem a “happyend”-es történeteket.
Szeretem a fordulatokat, szeretem a rejtélyeket, szeretem a regényeket, szeretem a novellákat, szeretem a verseket, szeretem az irodalmat, szeretem a zenét!
Szeretem a festményeket, szeretem a grafikákat, szeretem a képeket, szeretem a fotókat!
Szeretem a művészetet!
Szeretem a képeket, amik mesélnek, amik történetek, amik a szívhez szólnak, amik zenélnek, amik illatokat, emlékeket ébresztenek.
Szeretem ha egy kép nem csak bemutat, hanem van valami titokzatosság, valami mese benne. Van valami, amin gondolkodni vagy elgondolkodni kell. Ami nem a csak a kép, hanem van mögötte valami. Azt hiszem, ez a művészet. Az a kép, ami mesél és érzéseket emlékeket ébreszt.
Művészet?
Különlegesség?
Varázslat?
Ki tudja?
Önökre bízom a döntést!
A mai este alkotója Hainrichffy Kata.
Önök jól ismerik őt! Én nem annyira.
Inkább, azt mondom nem. Mégis itt vagyunk.
Együtt.
Vajon miért?
A véletlen?
Van olyan, hogy véletlen?
Sokszor gondolkodom mi a jobb, ha ismerjük az alkotót és úgy nézzük a képeket, vagy ha ismeretlen az alkotó és csak a képek hatnak ránk és úgy mondanak nekünk valamit, anélkül, hogy tudnánk mikor, miért, hogyan születtek.
És hogy jobb megnyitni egy kiállítást???
Nem tudom…
Egyet tudok, én jobb szeretem, ha ismerem az illetőt, mert úgy egyszerűbbnek tűnik.
Így rejtélyesebbnek…
Amikor Gurin Gabi megkeresett számomra ismeretlen volt az alkotó!
Természetesen, rákerestem az interneten Kata képeire és a rápillantásból tagadhatatlanul hosszú percek, sőt órák lettek… Olvastam az idézeteket, nézegettem a képeket. Érezhetően magával ragadtak a színek, a formák, a mondani való, a megjelenés. Külön és együtt minden. Meséket néztem, történeteket gyártottam a fejemben a képek alapján. Hosszú éjszaka lett, de nem tűnt annak. Az időt csak az óra mérte, én hagytam magam sodródni és boldognak lenni. Mint amikor belekezdünk egy regénybe és olvassuk, olvassuk. Már csak ezt a fejezetet, már csak a kövekező kerek számig, oldalig, még egy fejezet, most már tényleg az utolsó… most hagyjam abba? Mindjárt kiderül, hogy…
És tegnap bejöttem megnézni a felrakott anyagot…
A regény, sorozat, film lett…
Kicsit sem hasonlított az interneten nézett anyaghoz!
A színek ragyogtak! Mint Csontvárynál! Kiáltottak! Feszítették a vásznakat a vonalakat!
– Őrület!-forogtam körbe. Amikor kifakad a művészet, akkor kifakad a lélek és magába szippantja, azt aki ott van! Pop art? OpArt? Kubizmus? Szecesszió? Keverék!
És aztán azok a grafikák! Na azok voltak a meglepetések!
Mikor a stílusok és technikák ily keverékét látom, mindig eszembe jutnak a tanítványaim, akik oly lazán és természetesen használják az össze nem illő anyagokat, akik nem azzal vannak elfoglalva, hogy mit lehet, mit nem, csak odateszik a vászonra, a papírra a gondolataikat, érzéseiket, szívüket, lelküket, arcukat.
Arcokat, mint Kata.
Önarcképeket?
Barátok arcait?
Életszakaszok arcait?
Szerelmek arcait?
Gyerekek arcait?
Bánat vagy öröm arcait?
Arcot, ami kinéz az álarc mögül.
Arcot, ami összeolvad, más arcokkal.
Arcot, ami elfordul és ami szembenéz.
Arcot, ami elrejtőzik.
Arcot, ami körbenéz.
Arcot, ami nincs a másik arca nélkül, egybeolvad vele, kiegészíti, belőle lesz, egymásból lesznek!
Vannak másolatnak tűnő alkotások, de inkább azt mondanám, hasonlóak valamihez. Kata alkotásai között vannak olyanok, melyeket egy hasonló kép ihletett, de ő valami egészen mást hozott ki belőle, hasonlít, de mégis egyedi. Mert már az ő története alakította a kép születését! Másolatok? Nem, ezek maximum átiratok!
Impulzusokat keresni, s felhasználni azokat, remek gondolat! Mert lássuk be nincs új a nap alatt. Csak más nézőpont.
Sokan az alapján ítélik meg a művészetet, ha nem a saját ötlet, akkor már nem is olyan nagy dolog. Ezzel sajnos nem tudok egyet érteni, pedig évek óta rágódom ezen.
Másoljanak le egy alkotást! Próbálják ki! Legyen Leonardo, Michelangelo, Picasso, Klee, mindegy kit választanak. Sikerülni fog? Olyan lesz? Hát, ne haragudjanak, de biztosan nem!
Mi az igazi művészet? Sokat foglalkoztat ez a gondolat, legfőképp akkor, mikor valaki azt mondja ő nem művész és olyan munkákat rak elém, mutat nekem, amitől leesik az állam! Pont, mint most!
Természetesen tudom, kik a művészek és valóban nagy művészekkel vagyunk ellátva világszerte, korszakszerte Botticelli, Rembrandt, Munkácsy, Van Gogh, Dali, Picasso, AbaNovák, Bak Imre, Albert László, Papp Gábor, Vörös Edit, nem sorolom tovább…De vannak olyan művészek is, akik még csak most alakulnak, csak csendesen csak a háttérben… még nem biztos, hogy azok, de lehet, hogy azzá válnak. Idő kérdése.
A mai est a meglepetések estéje, de ez inkább olyan ”meglepetéseste”, hogy megtudjuk ezen a világon semmi sincs véletlenül, és bizony az életünk útjai minduntalan keresztezik egymást, még akkor is, ha ezt, akkor észre sem vesszük. Én személy szerint annak örülök a legjobban, hogy ezek a kereszteződések a kultúra, a zene, az irodalom és legfőképp a festészet, képzőművészet miatt van. Vagy ez már így összművészet?
Igen, Kata összművészetre törekszik, pedig azt mondja csak rajzolgat… illetve, ahogy Rita Calarco szavaival tolmácsolja az érzését:
“Szeretek otthon lenni, az én helyemen, a gondolataimmal, ahol mindentől jól érzem magam, védetten, ahol megtanultam élvezni a béke pillanatait”
És meg is valósul képein keresztül, vagy épp rajta keresztül. Van egy idézet és képet kreál hozzá. Van egy kép és van aki verset ír mellé. Hatások, melyek alkotnak. Csodát és szépséget alkotnak!
Csoda otthon is van! Két szépséges, kedves lány!
Katának két lánya van, Luca és Petra. Sokat „kreatívkodott” velük, kötöttek, varrtak, üveget festettek, így ünnepek alkalmával is meglepték egymást saját készítésű csodákkal, az magától értetődő mint a mai napig. Mint megtudtam Gabitól, Kata a Mocsáry lányok anyukája. A mi utunk itt kersztezte egymást először, pedig nem is tudtuk. Ez lett a második találkozás, útkereszteződés, vagyis nem ismerem az alkotót.
A lányait kicsit! Abban nem vagyok biztos, hogy csak jó emlékeik vannak rólam, mert még nagyon kezdő és sok hibát elkövető tantónéni voltam akkoriban, de azt tudom, Petráék házmakettet csináltak és Lucáékkal ablakokra készítettünk üvegmatricákat. Csendesek voltak és szeretek rajzolni. Most már értem miért!
A két lány megnőtt, így Katának is több ideje lett. Gondoltai elindultak az álmai, vagy egy bakancslistás vágya megvalósítása felé…
Gondolkodtam, hogy beszélgetek egy hosszasat az alkotóval, majd úgy döntöttem elég nekünk pár szó, hisz egy éjszakán át nézegettem a képeket, olvastam az idézeteket. Egy különleges világba cseppentem, láttam nem lesz egyszerű dolgom. Inkább a Poirot-i állapotot választottam. Keresni fogok és tudom megtalálom, amit akarok.
Amit azonnal láttam, Hainrichffy Kata besorolhatatlan!
Megtaláltam az ars poetikáját, egy Müller Péter idézetet (megint egy útkereszteződés!):
“Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük. Ha csak rövid időre megszeretsz, meglátod, ki lakik bennem, és olvasni tudsz a múltamban és a jövőmben.”
Legyen! Játszunk! Kapcsolódjunk egy emberhez, ismerjük meg a munkái alapján és csak kicsit engedjük, hogy a tények, csak egy keveset segítsenek. És szeressük meg, mert – bár ismeretlen – de valahogy mégis kezd szerethetővé válni.
Pár éve már foglalkozom a művészettel, emberekkel, akik alkotnak.
Sokat szoktam gondolkodni mi is a szép, mi a jó, mi az értékes művészinek mondható. Persze tudom, ami érdek nélkül tetszik, az szép.
De mi az igazi szép? Mi az igazi művészet?
“Az ember csak a hasonlóra, a vele, egy húron pendülőre” rezeg. Ha nem tudod áthangolni magad, az öröm, a derű, a gondoktól való szabadság rezgéseit sohasem veszed, s benne maradsz abban a boldogtalan rezgőkörben, ahol az emberek egymást fertőzik a gyűlöletettel, a borulátással és a reménytelen keserűséggel.”
Müller Péter ihlette kép, melyen nincs arc, csak forma, csak tudjuk, érezzük. A színek játéka, az átmenetek varázsa szól hozzánk, egybeolvadás és biztonság. NYUGALOM.
Ma Ünnep van! Nagybetűs!
“Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”
Márai Sándor gondolataira született egy kép.
Angyal? Mária? maga az alkotó? Nekem Szegedi Katalin jutott eszembe és a Királylányszületik c. könyve… rejtélyes ajándékokat hozó királylányok erősítenek, minket, hogy jó dolog nőnek lenni, hisz királylányok vagyunk mind… vagy a képen a Gésa van, aki megírta az emlékiratait, s a titok, a fájdalom, SZÉPSÉGÉ alakult…
“Élni kellene megtanulni, igazán élni. Felvállalni azt, akivé lettünk, és azt akivé vállhatunk. Élni kellene. Álarc nélkül, eldobva a félelmet, megélni minden percet. Nem rettegni attól, mit hoz majd a holnap, a mának élni. Megtenni azt, amire mindennél jobban vágyunk, elmondani azt, amihez valóban bátorság kell. Nevetni ott, ahol senki nem mer, és sírni tiszta szívből.”
Teodorovics Rea gondolatai egy rejtélyes izgalmas, és nyugodt arc ossza meg velünk. Gondolatok, melyek bátorságot adnak nekünk. Nekem mindenképp. Hát éljünk! Merjünk szembe menni a hagyományokkal és úgy rajzolni, alkotni, ahogy más nem.
A társaság, melyben mozogsz, formálja viselkedésedet, a viselkedésed formálja a jellemedet, a jellemed pedig végeredményben formálja a sorsodat.
Bob Gass – kép szinte ugyan az a nő több színnel kék, sárga, piros, zöld… egy ember, vagy anya és lányai, vagy egy ember, egy asszony ezernyi arcából néhány?
„Tiszteld, becsüld az életed. Egyszeri és megismételhetetlen. Merj nevetni, boldog lenni. Úgy élj, ahogyan az éjszaka csendjében álmodni merted…” (Czernay Hajna)
Ez az én “klimtem”… arany ceruza és a nő… Néztem mi lehetne a kedvencem.. sok tetszik, de ehhez mindig visszatértem. Igaz, a ceruza rajzokért eleve rajongok, de ez nagyon nagyon jó!
„Forgass olyan gondolatokat a fejedben, amelyek jókedvre derítenek. Tégy olyan dolgokat, melyektől jó lesz a közérzeted. Barátkozz olyan emberekkel, akik növelik az önbizalmadat. Táplálékod mindig előnyére váljon a testednek. Lépteid kövessék belső ritmusodat.”

Louise L Hay, gondolatai, mindig felszabadítóak az értő emberek számára.
Hölgy lanttal, üldögélve.. elgondolkodva, mint a zongorázó… és csillogva… a csillogás giccs? Vagy eredetiség? Vagy különlegesség? 70-es évek? Vagy mai divathölgy, vagy nő ami kortalan? Egy biztos NŐ!!!
“A lányok bonyolultak. A hozzájuk járó használati utasítás 800 oldal, amiből legalább négy fejezet hiányzik, rosszul van fordítva, és alig érthető. ”
Hugh Laurie tudja amit tudni kell a nőkről, akárcsak Kata férje, lányok apukája.
Nők egy kupacba, mintha családfa lenne.. anya lányai unokája… szépség rejtélyesség, mint a nők maguk, technikailag egy műelemző biztos ismét elmagyarázná, hogy ilyen anyagokat így nem szabad használni…
Én már lassan megtanulom: – Miért ne?
Karikatúra, kezdeti pasztell rajzok, aztán kiforrott valami. Kata világán már valami egészen különleges légkör uralkodik. Gabi Keszthelyi Klára ólomüveg alkotásaihoz hasonlította a képeket. Ott az üveg és a fény játéka ejtett rabul, de látom Enka meséit is, melyek egymásba érő álomszerű gondolatok. De eszembe jut Disney Szépség és a Szörnyetek rajzfilmjének eleje, mikor üvegablakok sorával meséli el a szörnyeteg történetét. És ismét meggyőzött valaki, hogy nem baj ha keverjük a technikákat! Legyünk bátrak és álmodjunk nagyot!
Kata játszik a formákkal, a geometrikus szerkesztett képek érdekesen keverednek a lágy, laza formákkal. És a késes technikával is! Tudja, mint Marcus Arélius: “Nem teheted boldoggá az embereket a te metódusod szerint, hagynod kell őket boldoggá, vagy boldogtalanná lenni a maguk módján”
Tehát mutat valami mást, valami durván hatásosat, valami lendületeset! Tessék, íme a kékek!!!! A boldogság kékjei, kezdjetek vele valamit…
Én nagyon-nagyon szeretem, ha kisérleteznek az emberek, mert így lehet eljutni valahová, ahol még senki sem járt! Ha néha a klasszikust elfelejtjük és egy kicsit kilépünk a komfortzónánkból, ott találjuk magunkat, ahol nem is reméltük, csak álmodtunk róla.
Igen vannak nem annyira jó képek, vagy csak én gondolom így. És vannak a nagyon jók!
Vannak a klasszikusok, az Iskola által meghatározott technikai hibák? Vannak.
Hibák?
Vagy csak félelem a mástól? Ne is foglalkozzunk vele! Hagyjuk, hogy a szívünk, eszünk, érzéseink döntsenek.
Ezek mind csodálatos alkotások!
“Az igazi boldogság az, amikor észre sem vesszük, olyan, mint az egészség, a tiszta víz, a szép táj, a nevető csecsemő, egy szelíd, jó szándékú mosoly, … a boldogság természetes.” ( Müller Péter)
Ismét bebizonyosodik, nem szabad félnünk az újtól, a mástól, a különlegestől! Ez a bátorság és ez a művészet! Alkotni és különleges dolgot adni a világnak!
Mert így növünk, fejlődünk az életben is. Próbálkozunk, gyakorlunk, fejlődük, igyekszünk, alakulunk és végül ott a csoda, a kész mű, melyre mindenki rácsodálkozik és azt mondja :- IGEN! Ez az!

Versek, idézetek, komplex műalkotások, komplex boldogság.
Összművészet!
Megmondja mit gondoljunk? Nem, nem hinném.Azt gondolom, csak elmondja ő mire gondolt, vagy hogy miért! Aztán, ránk bízza, mi mit érzünk, ránk milyen hatást gyakorol a kép.
2017-ben abba hagyta a kiállításokat.
Nem művész, nem akarja, hogy úgy gondoljanak rá, nincs önbizalma.
Köszönjük Gabi, hogy rábeszélted Katát a kiállításra. Köszönjük, hogy beléphettünk a szecesszió rejtett világába, Mucha és Hundertwasser, Gaudi színei, formái közé.
Szeretem az elrejtett kincseket, olyanokat, mint Kata képei.
Szeretem az olyan elrejtett kincseket, mint Kata.
Budapest, Tata, rajzszakkör, sok-sok könyv, sok-sok világ, sok-sok technika. Ez látszik a képeken. 10 évesen már díjat nyert egy megyei rajzversenyen (az nagyon nagy dolog, higgyenek nekem! – de hát látják milyen ügyes).
Műszaki pálya, útkeresés, szerelem, házasság, gyerekek és szerencsére ismét előkerültek a színes ceruzák, a pasztel a festékes tubusok, ecsetek és ismét elkezdődik a meseszövés, az irodalommal, a verssel, a képekkel…
Azt hiszem, ez a művészet! Mert mindegy, hogy művész csinálja, vagy valaki, aki “nemművésznek” mondja magát. A lényeg: a történet, a szív dobbanása, a szeretet áramlása, a zene, melyet a színek keltenek, az irodalom, mely szavakba önti az érzelmeket… kell ennél több?
KÖSZÖNJÜK!

P. Tóth-Major Krisztina

Dorog, 2026. január 15.

Hainrichffy Kata

Hainrichffy Katalinként láttam meg a napvilágot 1966-ban Budapesten, majd röviddel a születésem után Tatára költöztünk. Csendes, magába forduló kisgyermek voltam, aki rengeteget olvasott és az elképzelt történetet később lerajzolta. Bár a rajzórákon nem tűntem ki tehetségemmel, rajzszakkörbe jártam és 10 évesen megyei rajzversenyen a díjazottak között voltam. Gimnáziumban érettségiztem, majd hosszú évek keresgélése után a műszaki pályán találtam meg a helyem. Született két lányom, akik mellett és akikkel sokat kreatívkodtam.

Miután felnőttek a gyerekek és kirepültek a családból, 2014, környékén komolyabban kezdtem el foglalkozni a rajzolással. Paksi Éva festőművésznőnél elvégeztem egy jobbagyféltekés rajztanfolyamot, ami nem csak technikai alapot adott, hanem nagyon sokat tanultam Évától a művészi alázatról is.

2015 elején megkeresett Kuti Péter Úr, hogy szeretettel meghív egy csoportos kiállításra, Budapestre a Kuti Galériába. Majd az év során több csoportos és egy 3 hónapos egyéni kiállításra is lehetőséget kaptam Tőle.

2015 tavaszán a neten találtam egy alkotó pályázatot Az én csodálatos világom címmel meghirdetve, ahova beküldtem egy rajzomat, amivel megnyertem a pályázatot, aminek fődíja 2. általam választott rajztanfolyam volt. A pályázat által megismerkedhettem egy csodás tanító és alkotó emberrel, Kovács Miklóssal, aki által nem csak szakmailag, de emberileg is nagyon sokat fejlődtem.

Nem érzem magam művésznek, lelkes amatőrként rajzolok, festek a magam örömére.

Főként érzelmi indíttatások a képeim, tudatosság kevésbé jellemző rájuk. Túl szenzibilis emberkének érzem magam, így akár 12 óra alatt is nagyon sok érzelmet megélek. Rajzam a nő-férfi kapcsolatáról, a szerelemről, vágyódásról, pozitív és negatív érzelmekről szólnak általában.

Köszönöm szépen, hogy időt szánt alkotása megtekintésre.