Értékeink nyomában 7. „Eltépném lelkemet” Vörösmarty Mihály életrajzi regénye Az Értékeink nyomában legutóbbi rendezvényén Cselenyák Imre mutatta be „Eltépném lelkemet” című új életrajzi regényét, mely Vörösmarty Mihály születésének 225. évfordulójára jelent meg. A jó...
Értékeink nyomában 6. Ferenc József, Erzsébet és a magyarok Könyvtárunk 2024-ben indította el az Értékeink nyomában címet viselő kezdeményezését, melynek köszönhetően számos helyi kötődésű előadóval ismerkedhetett meg a közönség. Az elismerés emlékplakettjét legutóbb...
Értékeink nyomában 5. Both Lehel élettörténetének színes mozaikjait tárta elénk, megemlítve származása gyökereit, fiatalsága kevésbé ismert árnyalatait, családját és unokáit. A beszélgetés fókuszában Japán állt, ahol szerződéssel végül hat évig tartózkodott. A...
Értékeink nyomában 4. Az Értékeink nyomában negyedik rendezvénye alkalmából Lencsés Lajos Gondolkodó nádszál – Egy muzsikus emlékezései című könyvének bemutatójára vártuk az érdeklődő közönséget. „Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike – de...
Értékeink nyomában 3. A dorogi könyvtár Értékeink nyomában című eseménysorozatának legutóbbi vendége Peer Krisztián helyi származású költő, forgatókönyvíró, dramaturg volt, aki idén nyáron ünnepli ötvenedik születésnapját. A költő utoljára 2017-ben, az Országos...
Értékeink nyomában 2. A képgaléria kattintásra megnyílik! A dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár az Értékeink nyomában című rendezvényének második programjára április 24-én délután várta az érdeklődőket. A közönség az eseménysorozat folytatásában Csiffáry Gabriella...
Zenés-boros irodalmi est - regisztrációhoz kötött!
- Mit kevert liszt helyett a pogácsatésztába Örkény hőse?
- Mi fog folyni Sztálinváros nagyolvasztójából acél helyett?
-
Több
Esemény részletei
Zenés-boros irodalmi est - regisztrációhoz kötött!
- Mit kevert liszt helyett a pogácsatésztába Örkény hőse?
- Mi fog folyni Sztálinváros nagyolvasztójából acél helyett?
- Miképpen vette fel a versei honoráriumát, halála után Berda József?
Az anekdotákat versekkel, közösen énekelt, gitárral kísért dalokkal, furfangos kvízkérdésekkel és kiváló borokkal fűszerezve.
Az esten garamkövesdi szőlőtermelők borai és pálinkáspohár emeli majd a hangulatot.
Várunk mindenkit, aki szereti a szellemes történeteket, a finom borokat!
Legutóbbi hozzászólások