Apám üzent – könyvbemutató

Apám üzent – könyvbemutató

2025. máj. 28.

Érdeklődőkkel telt meg a könyvtár emeleti kiállítótere Grecsó Krisztián Apám üzent című, legújabb könyvének bemutatóján, május 28-án. A szerző már negyedik alkalommal járt Dorogon az intézmény meghívásának köszönhetően: először 2014-ben a Megyek utánad című kötetével érkezett, 2017-ben a Harminc év napsütés megjelenése kapcsán tartott egy zenei estet Kollár-Klemencz Lászlóval, 2020-ban pedig a KultFeszt rendezvényén lépett fel Hrutka Róberttel.

Az „Üzenetek a múltból” című mesélős kötetbemutató alkalmából Grecsó Krisztián beszélt legfrissebb könyvének keletkezéséről, az évekig tartó családfakutatásról, a könyv borítótervéről – melyet egy parasztházban lévő régi viaszosvászon asztalterítő ihletett –, valamint az emlékezésről és a veszteségek feldolgozásáról. A személyes családtörténet először az egyik korai regényében, a Mellettem elférsz című művében jelenik meg, ahol a generációkon megjelenő minták, ismétlődő sorsok motívuma már erősen meghatározza a cselekmény alakulását. Az író új könyvében visszatér ehhez a műfajhoz. Eredetileg terápiás szándékkal vetette papírra a családi emlékeket, azzal a céllal, hogy segítsék a gyászfeldolgozásban. Az Apám üzent műfaját tekintve fiktív családregény, szereplői valós személyek, cselekménye megtörtént eseményeken alapul, a történet mégis az írói fantázia szüleménye. A kötet központi alakja Ignác, a szerző közel húsz éve elhunyt édesapja, azonban mellette a férfi felmenők és a család nőtagjai is hangsúlyosan jelen vannak. A több évtizedet felölelő történetben váltja egymást a múlt és jelen, az olvasó megismerkedhet a 20. századi magyar falusi parasztélettel, miközben az elbeszélő az ezredforduló éveiből reflektál vissza a családi sorsokra. Az Apám üzent egyéni családfakutatásra inspirálja olvasóit, felhívja a figyelmet a személyes emlékek ápolására, megőrzésére.

Grecsó Krisztián a családi anekdotáit egy-egy felolvasással színesítette, az előadás záró részében pedig reagált a közönség kérdéseire, és az érdeklődők számára dedikálta új regényét.
 

Szerző: Gábor Kitti
helyismereti könyvtáros

A nemrégiben megjelent Apám üzent kötetével vendégünk volt Grecsó Krisztián. A szerző már negyedik alkalommal járt könyvtárunkban, s közvetlen modorával ismét megnyerte közönségét. A rendezvényről készült összefoglalót fogadják szeretettel! 🎤🎬❤️

Apám üzent, mesélős kötetbemutató
15 év keresés, kutatás, felkészülés, 3 év konkrét előkészület, és 3 év megírás, 21 ív terjedelem – számokban nagyjából ennyi az új Grecsó regény. A számokon túl megannyi felemelő családi dráma, négy-öt generációt átívelő transzgenerációs történetek. Grecsó Krisztián új nagyregénye, az APÁM ÜZENT egyszerre család- és identitásregény, egy lenyűgöző Kárpát-medencei paraszti eposz.
Az új könyv bemutatóján a szerző családfakutatásról, generációs adóságokról, találkozásokról és szerelemekről mesél. Ahogy szokta, anekdotázva, sírósan-nevetősen.
Szöveg forrása: facebook / Esemény
X