Méltó helyen a járási könyvtár
56 évvel ezelőtt, 1967. február 25-én költözött mai helyére, az egykori Bányakaszinó épületébe a könyvtár. A költözés híre a korabeli sajtóban is visszhangot kapott, a 12500 kötetes állomány új elhelyezéséről a következőképpen számolt be a Dolgozók Lapja:
„A nagy teremben, mint kis válaszfalak állnak sorban az új könyvespolcok, s kisebb „szobákra” osztják a nagy könyvtárcsarnokot. Külön helyet kapott a gyermekkönyvtár is a terem első részében. A folyóiratpolc megoldása újdonságnak számít. Az úgynevezett „kazettás” folyóiratpolc lehetővé teszi, hogy a friss lappéldány mögött, a kazettában egy egész évfolyam újságot, lapot tároljanak. Az ízléses kölcsönzőpult mögött falépcsők visznek fel a vastárnokon nyugvó és ugyancsak fából készült erkélyre. Itt fent az emelvényen helyezik el a kézikönyvtár anyagát, a helybeli olvasásra szánt könyveket, s itt amolyan „magaslati” olvasótermet rendeznek be a közönségnek.”[1]
A könyvtáravató ünnepség különlegessége volt, hogy az intézmény névadójának, Arany János születésének a 150. évfordulóját is ekkor ünnepelték. A könyvtár 1990-ig a rendőrséggel osztozott az épületen, majd annak kiköltözése tette lehetővé a teljes alapterület kihasználását.
Szerző: Gábor Kitti
[1] Dolgozók Lapja 1967. február 3. 22. évf. 29. sz. 4. old.
1953 – 2023
Legutóbbi hozzászólások