GÁTHY ZOLTÁN 130

Százharminc évvel ezelőtt született Gáthy Zoltán, városunk építésze. Neve és tervei kevésbé ismertek a magyar építészettörténet vonatkozásában, azonban Dorog településtörténetét tekintve munkássága megkerülhetetlen.[1] Az építész megvalósult dorogi terveiről már több alkalommal cikkeztünk, a mostani kerek évforduló alkalmából az ő személyét szeretném közelebb hozni az olvasókhoz.^[2]

Gáthy első dorogi megbízása egy, a főúton álló „falusi hodály”[3] kaszinóvá alakítása volt 1923-ban. A járási könyvtár 1967. február 25. óta működik az épületben, az intézmény 2014-ben, egy teljes körű felújítást követően vette fel tervezője nevét.[4]

A tervezés és mérnöki munka mellett Gáthyt a képzőművészet is érdekelte, például a grafika, festészet és a szobrászat. Művészeti oktatásban is részesült, két évig az Iparművészeti Iskola esti képzésén vett részt, élő modell után rajzolt. A festést műterem látogatásai során sajátította el, habár saját bevallása szerint: „grafikusnak születtem, (…) többre becsülöm a rajzaimat a festményeimnél”[5]

Önéletrajzi írásában külön fejezetet szentelt a képzőművészetnek, mely Gáthyt idézve a „sok üzemi épület tervezése közben – hogy Petőfi szavaival éjek – „ez tartotta fenn szívem melegét!” Ez adta néha-néha az „alkotás” tiszta örömét, s öntött új erőt az elfáradt lélekbe.”[6]

A szobrászat mesterségébe Ifj. Mátrai Lajos (1875-1965) vezette be, tőle tanulta az állványzatkészítés, a mintázás és a gipszöntés lépéseit. Gáthy saját műteremmel nem rendelkezett, saját elmondása szerint a garázsban vagy a mosókonyhában végezte el a piszkosabb műveleteket.[7]Mátrai több megbízást és megrendelést teljesített Dorogon és környékén 1938-ban, neki köszönhetőek a Bányásztemplom homlokzati szobrai, illetve a Szénoltár két angyalfigurája.

Megépült terveiről fotográfiák készültek, melyeket aztán segítségül hívott, hogy akvarellel, tussal ábrázolja a homlokzatokat, belső tereket. Számos ceruzarajza fennmaradt, melyek olaszországi utazásait örökítik meg, vagy családtagjait ábrázolják.

Gáthy Zoltán összesen tizennyolc évig, 1923-1941 között dolgozott Dorogon a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. helyi építési osztályán. 1941-ben Budapesten telepedett le, a Gellérthegyre tervezett villájába pedig az év végén költöztek be a családjával.

A világháború borzalmai az építészt sem kerülték el, 1945-ben az ostrom során hősi halált halt Zsolt fia, a családi házat pedig a szovjet csapatok robbantották fel. Gáthy lerajzolta a pusztulás nyomait, villájának maradványait, majd azt követően öt évig nem vett újra ceruzát a kezébe.[9]

1945 után a budai háborús károk felmérésével foglalkozott, illetve helyreállítási munkákban működött közre. A Könnyűfém Ipari Tervező Intézetnél és a Szilikátipari Kutató Tervező Intézetnél is dolgozott, ahol a Beremendi Cement és Mészipari Vállalat rajzdokumentációjának gondozásával foglalkozott.[10]

Önéletrajzi írása végén Gáthy visszatekint ötven éves pályafutására: „milyen hosszú, milyen göröngyös, s az eleje mennyire ködbevész. Milyen kevés rajta a kilométerkő, milyen kevés a napfény, s milyen sok az árnyék.”[11] Az építész visszagondolva sajnálja, hogy elmaradtak az elismerések, kitüntetések annak ellenére, hogy számos egyházi megbízást teljesített és emlékművet tervezett. [12] 1944-ig körülbelül 180 tervet készített,[13] ezek közül számos épület megsemmisült, Dorogon a szénbánya bezárását követően az üzemi épületek új funkcióval ellátva működtek tovább, a bányaiskola és óvoda a mai napig oktatási, nevelési intézmények.

Dorog ápolja és őrzi Gáthy Zoltán hagyatékát, örökségét, melynek egy részét fia, Barnabás a városnak adományozta. A városban utca és lakópark viseli a nevét.[14]

Forrás:

[1] Dorog falu urbanizációja száz évvel ezelőtt kezdődött Schmidt Sándor és Gáthy Zoltán együttműködésének köszönhetően. A gazdasági fejlődést nem akadályozta meg az első háború kitörése, a bányászatnak köszönhetően a város elegendő tőkével rendelkezett ahhoz, hogy ezek az építkezések megkezdődhessenek. A bányaigazgató a településen számos új funkcióval rendelkező épületeket emelt, melyek a helyi bányásztársadalmat szolgálták ki. Ebben az időszakban valósult meg a bányakaszinó, bányairoda, bányaiskola, óvoda, kórház, templom, sportpálya, városháza és a kultúrotthon. Az 1920-as években kezdődő építkezések hatása a mai napig meghatározó a település városképét tekintve.

[2] Ebben a törekvésben segítségemre volt Gáthy Zoltán 1971-ben keletkezett önéletrajzi naplója, melyet a Dorog Város Barátainak Egyesülete a Dorogi Füzetek 53. kötetében publikált 2017-ben.

[3] Gáthy az önéletrajzi naplójában használja ezt a kifejezést.

Kovács Lajos (szerk.): Gáthy Zoltán: Életem – munkáim. Dorogi Füzetek 53. Dorog Város Barátainak Egyesülete, Dorog, 2017. 47 p. (Továbbiakban Dorogi Füzetek 53.)

[4] A könyvtár átadó ünnepségén jelen volt Gáthy Zoltán fia, Barnabás és felesége. Az ő ajándékukként került a folyosóra az építész bronzból készült büsztje, melyet Mátrai Lajos szobrász készített.

[5] Dorogi Füzetek 53. 139 p.

[6] Dorogi Füzetek 53. 133 p.

[7] Dorogi Füzetek 53. 139 p.

[8] Az album a Dorogi Füzetek 27. kiadványában jelent meg.

[9] Dorogi Füzetek 53. 116-117 p.

[10] Dorogi Füzetek 53. 129 p.

[11] Dorogi Füzetek 53. 141 p.

[12] Uo.

[13] Dorogi Füzetek 53. 130 p.

[14] Solymár Judit – Kovács Lajos (írta és szerk.): Dorogi Lexikon, Dorog, 2008. 98 p.