A dorogi bányaalagút rendszer

A Dorogi bányaalagút rendszer első szakaszának a Reimann-altáró 2,5 km-es kihajtása 1915-ben kezdődött es két évig tartott a csolnoki Auguszta-aknától északra fekvő Reimann-aknáig. Az összelyukasztás 1917-ben történt, s az azt követő évben mar itt szállítottak ki az első csille szenet. Az alagút szakasz tovább építésével egy időben Annavölgyről is elindult a Pálinkás táró kihajtása. Az ellenvágatok 1924 augusztus 19-én 3 óra 30 perckor találkoztak. Az akna és az altáró összenyitására 1918-ban került sor, április 2-an már az első csille szén el is hagyta a bányát.

A folyamatos fejlesztések, bővítések után több mint 36 kilométer alagút-rendszer alakult ki, melynek 1921-ben villamosított vonala összesen 11 bányaüzemet (aknát) kötött össze.

Az altáróban lefektetett keskenynyomtávú vasutat nem csak a kitermelt szén kiszállítására használták, de ezen át jutottak el népessel a bányászok a munkahelyükre, s ha baleset történt, ezen át közelítette meg a mentőcsille a helyszínt.

A Dorogi bányaalagút kiépítésével a dorogi Reimann-altáró összeköttetésbe került az annavölgyi Pálinkás altáróval, a Borókási aknákkal, a Tokodi-altáróval, a csolnoki VI-os aknával, melyek így további kijáratokat biztosítottak a rendszernek.

A több mint hét évtizedes üzeme alatt a Dorogi bányaalagút bejáratain át bányászok ezrei szálltak le a melybe veszélyes munkájukat végezni, s azon át az oly fontos szénből több millió tonna került a felszínre. (222 év alatt 105,9 m. tonna) Dr. Schmidt Sándor elgondolása, hogy a szénmedence bányáinak kiszolgálása az alagút rendszeren keresztül történjen nagy mértékben hozzájárult a nagyközség fejlődéséhez – Dorog így válhatott virágzó várossá, a környék központjává.

A mélyművelésű bányászatban használatos altáró-szisztéma kialakításában hazánk a bányászathoz köthető műszaki megoldások kidolgozásában az élen járt. A XIV-XV. században a Selmecbánya környéki, mélyre lenyúló, meredek dőlésben lefele haladó bányákat veszélyeztető mélységi vizek elvezetésére épült a világon az első altáró.

Az altárok rendszerint több funkcióval rendelkeztek, a vízelvezetés mellett alkalmasak voltak arra is, hogy a bányászok megközelíthessek a munka alá vett bányatérségeket, es arra is, hogy a termelvényt rajtuk keresztül a külszínre lehessen szállítani, ill. a bányaműveletekhez szükséges anyagokat a munkahelyekre el lehetett juttatni. Helyet adtak a kábeleknek, a csővezetékeknek, biztosították a légvezetést. Az alagútrendszer kiépítése alapvetően meghatározta a dorogi régió bányászatát, annak központját a komplex gazdaságosságot biztosító dorogi központba helyezésével.

Az OMBKE Dorogi helyi Szervezete kezdeményezésére, az önkormányzat ügyintézésével, nagy segítséget kapva Mednyánszky Miklóstól, Kos Károly-díjas okl. bányamérnök, kulturális örökségvédelmi szakértő – megjelent a Magyar Közlöny 210. sz. 2013.12.16. hétfői számában a belügyminiszter 70/2013. (XII. 16.) BM rendelete, s annak 13 paragrafusa, a Dorogi alagútrendszer Reimann-altáróját védetté nyilvánítja:

„13. § (1) Műemlékké nyilvánítom a Dorog (Komárom-Esztergom megye), 1518/12 helyrajzi számú és a 1518/22 helyrajzi számú ingatlanon álló ún. Reimann-altáró (dorogi altáró) bejárati építményt, valamint az altárónak a bejárattól számított 20 méteres szakaszát.

(2) A védetté nyilvánítás célja az 1915-1916-ban épített aknabejárat ipartörténeti értékeinek megőrzése.

(3) Az örökségvédelmi bírság szempontjából a műemléket III. kategóriába sorolom.

(4) Műemléki kömyezetnek a Dorog, 1518/12 és az 1518/22 helyrajzi számú ingatlan műemlékként nem védett részét, valamint az 1514 helyrajzi számú ingatlant jelölöm ki.”

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források

Mednyánszky Miklós: Dorogi-altáró (volt Reimann-altáró) bejárati építmény műemlék védelem alá helyezésének javaslata. 2013.

Solymár Judit, Kovács Lajos: Dorogi Lexikon 2008

Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981. 1980

Székely Lajos: Az Esztergom-vidéki szénmedence bányászatának fejlődése 1960

Schmidt Sándor: Az Esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése, Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1932.