A bányalétesítménytől a virtuális értéktárig
A Dunai Szénrakodó színeváltozása
A Dunai Szénrakodó 1927-ben létesült a dorogi szénosztályozótól megépült 6 kilométeres „függő-drótkötélpálya” végpontjaként nyilvánvalóan abból a célból, hogy kihasználja az olcsóbb folyami szállítás lehetőségét. A létesítmény építője a korban jelentős Sorg Építőipar Rt. volt (epiteszforum.hu). Bár több forrás Gáthy Zoltánt a dorogi bánya építészét említi tervezőként, azonban ennek ellentmond, hogy maga Gáthy emlékiratában az 1927-es évnél csak egy kapcsolódó épületet említ: „Kötélpálya végállomásnál emeletes lakó-irodaép”. Egy ilyen épület valóban állt a parton, és ha ezt említette, aligha hagyta volna ki magát a rakodót.
Az a különös az 1927-es évben, hogy erre az időre a szén dekonjunktúrája következik be, de Dorogon Schmidt Sándor igazgatása alatt a bányák víztelenítésével, tartalék szénmezők folyamatos biztosításával, az alagútrendszer kiépítésével a termelés folyamatosan nő, így szükségessé válik új szállítási lehetőségek kiaknázása (Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781-1981).
Az Esztergom fölött, a Táti-szigetek magasságában, az 1721,5 folyamkilométerkőnél megépített rakodóállomás elsősorban a főváros, illetve a csepeli erőmű szénellátása szempontjából volt fontos: A szén uszályokon jutott el a csepeli teherkikötőbe és onnan a nagyfogyasztókhoz. A dunai szállítással azonban két probléma is volt: gondokat okozott az üres uszályok késedelmes érkezése, illetve a célállomásra megérkező uszályok körülményes kiürítése. Mindezekhez hozzájárultak a drótkötélpálya üzemzavarai, valamint az a tény is, hogy télen – amikor a legnagyobb szükség lett volna a szénre – a Duna gyakran befagyott és lehetetlenné vált a szállítás (Csiffáry Nándor: A dorogi barnakőszén-medence iparföldrajzi vázlata. Dorogi Füzetek 22. Dorog, 2000; Varga Tamás: A szén szállítása – Ipartörténeti emlékek Dorogon. In.: Dorogi értékek nyomában 11. Dorog, 2001).
A Dunai Szénrakodó 1963-ig működött, a drótkötélpályát 1970-ben állították le véglegesen. A különleges, Magyarországon teljesen egyedi építmény azonban ma is áll a folyóban. A két betonlábon támaszkodó 15 méter magasan álló nyeregtetős létesítmény emlékeztet a szénmedence hajdani sikeres működésére. Sőt, ihletője ma is a településhez kötődő teremtő erőnek, alkotó munkának.
1994-ben Lévay Jenőnek, a Doroghoz több szálon kapcsolódó Munkácsy-díjas grafikusművésznek a kezdeményezésére alakult meg a Váltótér Alapítvány, amely jelképesen újraindította a Dunai Szénrakodót: egy képzeletbeli kulturális tőzsdepalotává alakította a hajdani bányászati létesítményt, és „gondolatrészvények” kiadásával új, virtuális teret hozott létre, amelybe minden szellemi és anyagi érték bekerülhetett. Az első évben az alapítvány 27 helyen 40 alkalommal mutatkozott be. A következő években pályázati eredményekkel, kiállítások, bemutatók szervezésével jelentkezett az alapítvány Esztergomtól Egerig, Budapesttől Miskolcig, Pozsonytól Rómáig. A váltótér eszméje, a hajdani szénrakodó örök metaforája előtt önálló fotóalbum kiadásával is tisztelget az ötletadó: Lévay Jenő: Váltótér. Az 50. bányásznap tiszteletére. Dorog, 2000.
A ma is impozáns látványt nyújtó létesítmény története bizonyos értelemben vitába képes szállni Hérakleitosz híres gondolatával: kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni. A 36 évig kiemelkedő gazdasági jelentőséggel bíró Dunai Szénrakodó 1994 óta a Váltótér Alapítvány révén kulturális alkotó munkára ösztönző erővé vált mindannyiunk számára.
Dorog, 2023. szeptember 23.
Dankó József, a Dorogi Értéktár Bizottság tagja
Legutóbbi hozzászólások