RAJTAD ÁLL

Remeteként élt a hegyekben egy bölcs tanító, akihez a világ minden tájáról érkeztek az emberek, hogy segítségét kérjék vagy tanuljanak tőle. Tanítványai szeretettel vették körül, és akkor sem feledkeztek meg róla, amikor a Mester egyre idősebb lett. Volt azonban közöttük egy, aki nem értette, miért szeretik oly sokan a remetét, és szívében egyre hatalmasabb irigység tombolt. Végül elhatározta, hogy ország-világ előtt nevetségessé teszi egykori tanítóját, bebizonyítja, hogy az öreg valójában semmit nem tud, és egyáltalán nem érdemel ekkora tiszteletet.

Kitervelte, hogy amikor legtöbben állnak majd a remete barlangja előtt, ő megjelenik, felmászik a barlang melletti magas fára, keres egy fészket, és kivesz onnan egy madarat. Két tenyere közé rejti, hogy a Mester ne lássa, mi van benne, és megkérdezi tőle: „Mondd, Mester, mi van az én kezemben: Élet vagy Halál?” Ha a Mester azt válaszolja, „Élet”, összeroppantja a madarat, ha pedig az a válasza, hogy „Halál”, szabadjára engedi. A Mester pedig megszégyenül majd az emberek előtt, és végre kiderül, hogy nem is az, akinek látják.

Így is tett. Elment a barlanghoz, ahol a Mester épp tanítást adott. Utat tört magának a tömegben, a remete elé penderült, és kinyújtotta két kezét, tenyere között a kicsinyke madárral. „Mondd meg, ha olyan okos vagy, mi van az én kezemben: Élet vagy Halál? – kiáltotta dühtől elszorult torokkal.

A Mester szomorúan nézte egykori tanítványát, aztán felállt, és szó nélkül elindult a barlangjába. De a fiú nem hagyta annyiban. Utána sietett, elé állt, és még dühösebben kiáltotta: „Megfutamodsz a válaszadás elől, Mester? Nem is tudsz te semmit!”

A remete még most sem szólt, csak nézte a fiút, aki összeszorított szájjal állta Mestere tekintetét. „Mi van a kezemben: Élet vagy Halál?” – kérdezte végül.

Akkor a Mester halkan csak ennyit mondott: „Rajtad áll.” És bement a barlangjába. Amikor a fiú megfordult, egyedül találta magát a barlang előtt. Talán még most is ott áll, két tenyere között egy apró madárral.

Fontos emlékezni arra, hogy tényleg rajtunk áll, mi van a kezünkben: teremtő vagy pusztító erő.